Szekrényi Péter

Pedro - A digitális átalakulás szakértője

Hátterem

Az egész azzal kezdődött, hogy 10 éves lehettem (1988), amikor édesapám meglepett karácsonyra (igazából sejtettem) egy akkoriban nagyhírű és modern Commodore 64 számítógéppel. Kaptam hozzá három játékot is, amiket gyorsan le is teszteltem. S itt kezdődött a “probléma”

Én ugyanis ezt 2 hét alatt meguntam és azon töprengtem, vajh mire lehet még használni ezt a remek kis gépet, sőt: hogyan készíthetek inkább ÉN ilyen játékot!
Majd 12 évesen, külföldön folytattam családommal együtt az életem, így ismertem meg Ázsiát és Afrikát és így készült egyre több kisebb-nagyobb, -mai szemmel mókás kis program- a kezem között, amit büszkén mutogattam, akkoriban max kishúgomnak . A kiküldetés során megtanultam angolul (muszáj volt, hisz Britt és nemzetközi suliba jártam), ezt a tudást azóta is alkalmazom, amikor csak tehetem.

Munkahelyek

Első nagy munkám után, melyet a Külügyminisztérium rendelt meg és kb. 10 magyar nagykövetségen futott, a Budapesti Műszaki főiskolára, intelligens gyártócellák szakirányra kerültem. Ennek elvégzése után ahol már I. évfolyamban is programozást tanítottam a lyukas órákban a manager szakos hölgyeknek és uraknak 2 nap alatt találtam állást egy barátom ajánlásával.

Igyekeztem minél több infót magamba szívni a tőzsde informatikával foglalkozó cégnél és tanácsadóként a Matávnál, de hamar átkerültem a Központi Földhivatalba tanácsadónak, majd az Erste bankba küldtek összesen 5 év időtartamra, mint adatbázis szakértő.

Ekkora már kikristályosodott a célom: EGYEDI ÜZLETI SZOFTVEREK készítése, melyek automatizálkák a céget és pénzt termelnek a tulajdonosaiknak.

S hogy milyen cégeknek?

Olyanoknak, akik felismerték, hogy most van itt a pillanat, hogy nagyságrendet lépjenek, egy saját cégükre készített üzleti szoftverrel (akár mesterséges intelligenciával, automatizálással kiegészítve), kihasználva a dgitális átalakulás okozta lehetőségeket, illetve keresni azon cégeket, akiket rá kell döbbenteni, hogy ott állnak előtte!

Személyes célom

Ekkor vált személyes célommá, hogy átsegítsem az embereket, cégeket a digitalizáció következő szintjére, amit gyakorlatias nézőponttal, kreatív ötletek nélkül, nem lehet megtenni. Így 2009-ben belevágtam a saját 100%- os tulajdonomban lévő cégbe, s így gre valóban pénztermelő egyedi vállalat és folyamatirányítási szoftvereket vezetünk be (referenciáink).

Jelenleg 22 kollégával valamint eddig 110 átadott nagy méretű munkával (ERP és MES szoftverek + mobil applikációk) a hátunk mögött, azt gondolom nagyon jó irányba haladunk. Ha csak én mondom, nem hiteles, de a megrendelőink szerint, olyan egyedi szoftvereket kapnak tőlünk, amit másutt nem találtak még meg. S erre igen büszke vagyok!

Kapcsolat


ha többet olvasnál rólam:
http://szekrenyipeter.hu/
ha kevés időd van, de érdekel a tech és jövő:
TIKTOK_CSATORNA
ha hosszabb videók is érdekelnek tech és jövő témában:
YOUTUEBE_CSATORNA

Csatlakozz hozzánk!

Kérdezz az életeddel, munkáddal vagy lelki fejlődéseddel kapcsolatban és találj mentorodra!
Segíts tapasztalatoddal, gondolataiddal és járulj hozzá a közösségi gondolkodáshoz!