A cegmenedzseles.hu oldalon jelent meg tavaly cikkem a változásról, amelyben kitértem a rendszer fogalmának definíciójára is, mivel eddig nem találtam egységes definíciót hozzá. Ez a két fogalom most különösen aktuális lehet a fokozott transzformációs igényhez és az ebből adódó digitális átállások támogatásához, a megújult üzleti modellek kialakítása során:
"Egyik kedvencem volt egy 1982-es Scorpions szám, a Wind of Change, amely a változás szelét magasztalta, jócskán megelőzve a bekövetkező korszakváltást. Valahogy így lehetett fordítani az első sorokat: „A Moszkva folyó mentén, a Gorkij Parkig sétáltam, míg a változás szelét hallgattam“. Persze, mi csak később hallgathattuk szerintem, mert biztosan nem 7 évesen ragadt meg bennem a dallama, hanem jóval ezt követően.
Ez a dallam egyedi, viszont a változás többféle lehet. Van, aki fél tőle, mert a megszokott napi rendszeressége és a nyugalmat adó rituáléja felborulhat. Másokra építően hat, mert szeretnek új dolgokkal foglalkozni, eltérő ismereteket szerezni vagy gondolatokban is megújulni. A változási képesség az egyik legfontosabb kompetencia-elem a mai világban, hiszen állandó mozgásban van a környezetünk, a technológiáink, illetve a lehetőségeink tárháza is.
Mindig is foglalkoztatott, hogy komplex változásokat kezeljek vagy segítsek ebben másoknak. A szolgáltatás-menedzsment bevezetési tapasztalataim során többször előfordult, hogy külön változáskezelő rendszert vagy igénykezelést és kapcsolódó folyamattámogatást kellett hozzá építeni. Az igény a meglévő környezet vagy beállítások megváltoztatására vagy egy incidensből adódó helyreállítási szükséglet megvalósítására vonatkozó kérés volt általában. Bővebb értelemben egy termékfejlesztési kiadás (új verzió) vagy akár egy egész folyamatváltozás, esetleg szervezeti vagy üzleti transzformáció kezelése is változásként fogható fel. Mintahogy változás egy portfolióbeli megújulás vagy két cég összeolvadása is.
Vajon miről ismerjük fel a változást és egy apró módosulás már változásnak tekinthető-e?
Ha nem hirtelen következik be, hanem sok apró módosuláson és fokozatokon keresztül történik, akkor még kevésbé szembetűnő lehet egy átalakulás. Ezért nézzük meg mi a változás definíciója! Mekkora jelentőségű környezetmódosítás, szemléletmódosítás jelent már változást a gyakorlatban? Mit tartsunk apró és mit tekintsünk lényeges átalakulásnak a környezet vagy folyamat jellemzőiben?
Szerintem jelentős egy változás, ha rendszer szinten is érzékelhető jellemzőket módosít. De mi ez a rendszer, amely egy még definiálatlan és eléggé megfoghatatlan fogalom. Hol vannak a rendszer vagy a rendszeren történő változás határai?!
Egyszerűen úgy fogalmaznám meg, hogy:
A rendszer egy virtuális struktúra, egy olyan képzett és elképzelt halmaz, amely elemei valamilyen közös cél érdekében és ezt támogató jellemzők révén összekapcsolhatók. Ezáltal az elemek logikai vagy fizikai kapcsolatot és így egyfajta rendszert képeznek. A rendszer lényege, hogy általa a környezet a rendszeren belüli és rendszeren kívüli emelekre bontható.
Mivel egyszerre több rendszerben is gondolkozhatunk, sőt ugyanazon elemek több rendszer elemei is lehetnek, ebből következik, hogy egy-egy elem jellemzőinek módosulásakor, nagyon nehéz meghatározni a rendszer szinten is jelentőséget adó változásokat. Ha egy-egy elem kikerül belőle vagy jellemzője módosul, az nem feltétlen jelent még változást, viszont ha tömegesen történik mindez (több meghatározó elemre vonatkozóan) vagy ha a jellemzők módosulásával már újabb rendszereket is célszerű létrehoznunk, mert a meglévő rendszer céljaihoz már nem illeszkednek az elemek és más célok is felmerültek közben, akkor beszélhetünk leginkább változásról.
Ma rengeteg változás tapasztalható. Ahogy egyre bonyolultabban látjuk a világot, egyre többféle kapcsolatfajta keletkezik, egyre több célt veszünk észre az elemekre vonatkozóan, így egyre többféle rendszerben kell gondolkoznunk. Szerintem az egyik legjelentősebb változás a digitális transzformáció hatása. Úgy és olyan gyorsan alakulnak át a folyamataink, támogató rendszereink ennek során, hogy még a szakavatottak is nehezen tartják a lépést. Új és újabb szemléletekre van szükség, hogy az ügyvezetők, üzletfejlesztők, folyamatgazdák, rendszerszervezők, architektek és egyéb szerepkörök átlássák, modellezni tudják a változásokat, kezelési lehetőségeket. Ez az átalakulás nemcsak a technológia változását és a folyamataink digitalizálását és informatikai leképezését jelenti, hanem újfajta üzleti modelleket, szabadon összeválogatható szolgáltatási termékeket és eltérő ügyfél-kapcsolattartási szemléleteket is biztosít. Ezért jelentős változás, hiszen az infrastruktúra vagy a folyamatbeli elemek célja is megváltozik és az elemek újabb és újabb jellemzői válnak fontossá, más-más rendszerekként állnak egységbe és a szolgálatunkba.
A változások mindig velünk vannak, de az igazi átalakulás bennünk történik.
Attól függően érezzük, hogy észrevesszük-e a környezetünkön az eltérő célokat, meglátjuk-e az összekapcsolódó rendszereket, megértjük-e a jellemzők meghatározását és a már új célok szerinti hangsúlyváltozását. A változás jó, mert ezáltal fejlődünk és ez mutatja, hogy egyre komplexebb rendszereket értünk meg. A változási képesség egyben egy nyitott rendszerszemléletet jelent, amely mindig kész a befogadó gondolkodásra és mindig többet akar megérteni a nagy egészből.
A ma változása mindenkit érint és a szépsége, természetessége sokakat megérint.
Mindig csak arra figyelj, hogy halld meg a zenét és keresd a szelet, amely arcodba kap!"
Eredeti cikk: https://www.cegmenedzseles.hu/hirek/a_valtozas_szele/?hl=Pint%C3%A9r
Kapcsolódó definíció a KOMPLEXITÁS-VÁLTOZÁS ARÁNY: https://mindmate.hu/komplexitas-valtozas-arany